Kiemelt oktatói feladatok

Célkitűzések, feladatok újrafogalmazása

Ami a legelső és legfontosabb oktatói feladat ebben a helyzetben - és bizonyára már sokan el is végezték -, annak felmérése minden kurzus esetében, hogy a hallgatók eddigi előrehaladása, a részeredmények alapján a kurzus céljai a rendkívüli tanítási és tanulási körülmények között teljesíthetők-e. 

Nagy valószínűséggel a kurzusok többségénél a célokat felül kell vizsgálni: 

Ennek határideje: 2020. március 31.

      • Amennyiben a kurzus tematikában meghatározott tanulási eredmények (a hallgatók által
        megszerzendő tudások, képességek) teljesíthetők, valószínű, hogy az azokhoz vezető tanulási
        folyamatot módosítani szükséges és a rendkívüli helyzethez kell igazítani. Néhány példa: módosítani
        kell az elvárt teljesítéseket, produktumokat, azok prezentációs formáit, mennyiségét, a közbülső
        határidőket stb.; a csoportos munkákat helyettesítő egyéni feladatokat kell meghatározni; módosítani
        kell a tanulás, az alkotómunka oktató általi támogatásának, segítésének módját stb.; a módosuló
        teljesítési módok miatt esetleg át kell alakítani az értékelési szempontokat és kritériumokat);

      • Ha célok nem érhetők el, akkor azokat módosítani kell. A meghatározott tanulási eredmények egy
        részét ebből a kurzusból törölni kell, ezekhez a módosításokhoz igazodóan pedig át kell alakítani a
        tanulási folyamatot, az azt támogató oktatói munkát, a követelményeket, az értékelési szempontokat.

 

Tanítást/tanulást támogató segédanyagok elérhetővé tétele

Az elmúlt napokban megtörtént intenzív elemző, kutató, tesztelő munka (köszönjük a rengeteg információt, tanácsot és elemzést) összegzéseként arra a következtetésre jutottunk, hogy a MOME-nak rövid-, közép- és hosszú távon is érdemes egy digitális platformot kiválasztania és a távolléti oktatás alapjait is erre építenie. 

Rövidtávon a mostani távolléti oktatási helyzetben fontos, hogy az oktatás, a hallgatók munkáját megkönnyítve, lehetőleg a legkevesebb szálon történjen. Az egységes platform lehetővé teszi az oktatási folyamatok, teljesítések, jelenlétek ugyancsak egységes kezelését.

Hosszabb távon egy egységes digitális platform használata egészen új oktatási kultúra megteremtését teszi lehetővé. Olyan új oktatási módszertani, kommunikációs, feladatkezelési kultúrát tudunk meghonosítani, melyek komoly minőségbeli fejlődést eredményezhetnek.

Alapos elemzések után a Google Suite for Education rendszer látszik számunkra a legalkalmasabbnak, így ezt választottuk ki. Hogy miért?

A Google-nek nagy múltja van az online platformra fejlesztett alkalmazásokban, telefonos, tabletes és számítógépes alapon is futnak - a különböző hardverek és a különböző alkalmazások is egymással kiforrottan együttműködnek. Az alkalmazások nagy részét szinte mindenki ismeri, alkalmazza már évek óta. A Dokumentumok, a Drive, a Slides/Diák és a Gmail együttes erejével segít a tanároknak, hogy papír nélkül készíthessék el és gyűjthessék össze a feladatokat. A levelezés, a web-böngészés, a csoportmunkák, valamint az adatok tárolása, csoportosítása, megosztása is átgondoltan működik.

Ráadásul viszonylag könnyűnek és gyorsnak látszik az átállás lehetősége erre a rendszerre, hiszen az oktató kollégák és a hallgatók jelentős része ismeri és használja a Google egyes rendszereit, sőt egyes szakok már most is ezen a platformon képzelték el a távolléti oktatás működtetését.

A rendszer kiépítése, beüzemelése, hozzáférhetőségének megteremtése folyamatosan most is zajlik a háttérben. Az átálláshoz szükséges információkat folyamatosan küldjük majd az egyetem hallgatóinak, oktatóinak is. Reméljük, hogy ez a folyamat nem fogja akadályozni oktatási tevékenységünket.

Az új körülmények között lassabban, kisebb lépésekkel célszerű haladni a hallgatókkal folytatott munkában, hagyjunk maguknak, a hallgatóknak is időt a beletanulásra, a különböző kezdeti nehézségek együttes megoldására.

Törekedni kell a MOME által javasolt eszközök használatára (Google Suite for Education). A sokféle különleges eszköz bevetése időnként még talán előnyösnek is látszik, ám a hallgatók több kurzusra járnak, sok tanárral lépnek kapcsolatba: a bevezetett eszközök, csatornák, technikák sokfélesége követhetetlenné teheti számukra a félévi követelményeket, és figyelmüket szétzilálva ellehetetleníti a teljesítést. 

Kontaktórák híján most a kiadott tananyagok, feladatok, tesztek és digitális kommunikáció kerül előtérbe. A kurzus-szervezéshez ad segítséget a "Google Classroom/Tanterem", mely segít a csoportosított kommunikációban és feladatkiadásban, illusztrációk, linkek és csatolmányok megosztásában, tesztek és kérdések kiadásában, gyorsan láthatják, hogy ki készült el a munkával és ki nem, és közvetlenül, valós időben jelezhetnek vissza az egyes diákoknak, itt értékelhetik a beadott anyagokat..

Célunk a hallgatói terhelések optimalizálása, a hallgatók túlterhelésének elkerülése. Nem célszerű a hagyományos módon megkezdett kurzus eredeti tananyagainak, követelményeinek növelése, sőt, inkább csökkentése tanácsolható azzal, hogy a hallgatók azokban jobban mélyedjenek el. 

 

Online kapcsolattartás

A kurzusok folytatásának kezdő lépéseként fel kell venni a kapcsolatot a hallgatókkal. Ebben igény szerint címekkel, listákkal segítenek az oktatási titkárok. 

A kurzus megváltozott jellemzőiről (követelmények, tanulási és tanítási mód, értékelés stb.) a hallgatókkal egyeztetni szükséges. Érdemes minden hallgatótól egyéni visszajelzést kérni arról, hogy megértette-e, és személyes körülményei, a rendelkezésre álló technikai, környezeti és egyéb feltételek lehetővé teszik-e számára az új követelmények teljesítését.

Érdemes felkészülni arra a helyzetre, amikor egy-egy hallgató nemleges választ ad a teljesítési lehetőségeire. Akár azért, mert személyes, családi körülményei a rendkívüli helyzetben nagyon megterhelők, akár azért, mert a technikai lehetőségek korlátozottan állnak rendelkezésére (például mert rossz hálózati lefedettségű helyen él, nincs elegendő kapacitású saját számítógépe stb.). Ezek nem képezhetik alapját a kurzusról való kizárásnak: olyan alternatív megoldásokat kell ezekben az esetekben felajánlani, amelyek lehetővé teszik számukra a kurzus teljesítését a nehézzé vált körülményeik között is.

A kurzus teljesítésével kapcsolatos részletek tisztázása után a kapcsolattartás módját, formáit is egyeztetni szükséges. Ebben kiemelten fontos az oktató elérhetőségeinek és rendelkezésre állási időpontjainak megadása. Ez legyen követhető a webes oktatói adatlapokon, valamint az oktatási titkároknál. 

Alapértelmezett sáv az adott kurzus órarendi időpontja és további heti minimum 2 óra fogadóóra.