Értékelés

A célok felülvizsgálata nagy valószínűséggel hatással lesz  
        • a kurzus további menetére, 
        • a tanulmányi feladatokra, 
        • elvárt tanulási módokra, azok oktatói támogatásának módjára, 
        • a közbülső részfeladatokra és határidőkre, 
        • a végső produktum megjelenési módjára, 
        • az értékelés szempontjaira, 
        • a minősítés kritériumaira. 

Ezek újragondolása feltétlenül szükséges, aminek végén módosítani kell a kurzus tematikáját, amelyet a hallgatók számára is elérhetővé kell tenni. Különös figyelmet kell fordítani a vizsgaidőszak és a kiértékelési időszak teendőire a megváltozott körülmények között. 

Az értékelés többféle módon történhet - a korábbi hagyományos egyetemi gyakorlathoz hasonlóan - befolyásolja a kurzus jellege, a hallgatók száma, a kapott feladat jellege.

Az értékelés újragondolásánál fontos figyelembe venni, hogy a gyakori visszajelzés a megváltozott körülmények között kiemelt jelentőséggel bír. 

Érdemes - amennyiben a kurzus jellege lehetővé teszi - több párhuzamos teljesítési lehetőséget is javasolni, hogy a hallgatók a megváltozott saját körülményeik figyelembevételével tudják azt megválasztani.