Műszaki ismeretek (tartószerkezetek, épületszerkezetek, épületgépészet, épületvillamosság) 4.

A Műszaki Ismeretek 4. célja, egyrészt, hogy tovább fejlessze az építészhallgatók műszaki tudását, kiegészítse ismereteiket az épületfizikai és épületgépészeti szakterületek speciális számítási eljárásainak ismeretével, másrészt az építészhallgatókkal begyakoroltassa a műszaki szakterületek ESZKÖZTÁRÁNAK HASZNÁLATÁT, harmadrészt kiterjedt áttekintést nyújtson összetettebb épületek vagy építmények jellemző szerkezeti struktúráira, úgy tartószerkezeti és épületszerkezeti tulajdonságaikra nézve, mint a többi műszaki szakterület sajátos építészeti vonatkozásaira is (pl. építészeti elhelyezési és üzemeltetési, karbantartási helyigények, nyílászáró méretek, belmagassági minimumok, speciális épületszerkezetek, mint pl. hasadó-nyíló felületek stb.). Az épületgépészeti rendszer elemeinek-, valamint a gépészethez szükséges terek - gépházak, aknák - megismerésének befejezése. A BA képzési időszakban a műszaki ismeretek négy szakterülete fő gondolati ívének folytatása, hogy az adott szakterületek összefüggéseiből koherens egészet alkotó műszaki ismeretek együttesen kiterjedt ESZKÖZTÁRUKKAL hogyan szolgálják az adott épület használóinak testi (komfort) lelki (békesség) és szellemi (kiteljesedés) igényeit.A félév (év) végére komplex tervezés alapjainak elsajátítása. A Hallgató felismerje az egyes épülett típusoknál az épületvillamossági szükségesség mértékét, nagyságrendileg tisztában legyen annak műszaki elvárásaival.Ezt építi tovább a negyedik félév, vagyis a HALADÓ kurzus második szemesztere.

SHOWROOM

További tárgyak

Tervezési stúdió (építészet, belsőépítészet) 1.

A Tervezési Stúdió 1. célja, hogy építészeti-belsőépítészeti tervezési ismereteket és gyakorlatot...

Tervezési stúdió (építészet, belsőépítészet) 2.

A Tervezési Stúdió 2. célja, hogy az építészeti-belsőépítészeti tervezési ismereteket bővítse és...

Tervezési stúdió (építészet, belsőépítészet) 3.

A Tervezési Stúdió 3. célja, hogy a tervezési ismereteket bővítse és mélyítse. A szemeszter...

Tervezési stúdió (építészet, belsőépítészet) 4.

A Tervezési Stúdió 4. célja, hogy az építészeti-belsőépítészeti tervezési ismereteket tovább bővítse és...

Tervezési stúdió (építészet, belsőépítészet, urbanisztikai és tájépítészeti kontextusban) 5.

A Tervezési Stúdió 5. célja, hogy az eddig megszerzett tervezési ismereteket nagyobb komplexitású...

Tervezési stúdió (építészet, belsőépítészet, urbanisztikai és tájépítészeti kontextusban) 6.

A Tervezési Stúdió 6. célja, hogy az eddig megszerzett tervezési ismereteket egy összetett építészeti...

Ábrázolási stúdiumok (rajz, színtan, geometria, kommunikáció-digitális ismeretek) 1.

A tantárgy célja a szabadkézi, digitális, geometriai ábrázolási technikák, valamint a színtan alapjainak...

Ábrázolási stúdiumok (rajz, színtan, geometria, kommunikáció-digitális ismeretek) 2.

Az előző félévben elsajátított készségek elmélyítése és továbbfejlesztése. Az alkalmazási területek...

Ábrázolási stúdiumok (rajz, műszaki ábrázolás, digitális ismeretek) 3.

Az Ábrázolási Stúdiumok 3. célja, hogy további vizuális ismereteket és tapasztalatokatadjon és...

Ábrázolási stúdiumok (rajz, műszaki ábrázolás, digitális ismeretek) 4.

Az Ábrázolási Stúdiumok 4. célja, hogy további szabadkézi rajzi és ábrázolási technikákkal...

Ábrázolási stúdiumok (vegyes technikák, digitális ismeretek) 5.

Az Ábrázolási Stúdiumok 5. célja, hogy az addig megszerzett tudást összegezze, szintetizálja...

Szaktörténeti stúdiumok (bútortörténet, építészettörténet) 1.

A Szaktörténeti stúdiumok 1. célja, hogy Bútor és építészettörténeti ismereteket adjon. Bútortörténet...

Szaktörténeti stúdiumok (bútortörténet, építészettörténet) 2.

A Szaktörténeti stúdiumok 2. célja, hogy Bútor és Építészettörténeti ismereteket adjon. Bútortörténet...

Szaktörténeti stúdiumok (XX-XXI. századi építészet története - szemelvények) 3.

A Szaktörténeti stúdiumok 3. feladata a vizuális környezet meghatározott nézőpontú további...

Műszaki ismeretek (tartószerkezetek, épületszerkezetek) 1.

A BA képzési időszakban a műszaki ismeretek négy szakterületének az a fő gondolati íve, hogy az...

Műszaki ismeretek (tartószerkezetek, épületszerkezetek) 2.

A Műszaki Ismeretek 2. célja, hogy megalapozza és fejlessze az építészhallgatók műszaki tudását...

Műszaki ismeretek (tartószerkezetek, épületszerkezetek, épületgépészet, épületvillamosság) 3.

A Műszaki Ismeretek 3. célja, egyrészt, hogy tovább fejlessze az építészhallgatók műszaki tudását...

Műszaki ismeretek (tartószerkezetek, épületszerkezetek, épületgépészet, épületvillamosság) 5.

A Műszaki Ismeretek 5. célja, egyrészt, hogy tovább fejlessze az építészhallgatók műszaki tudását...

Műszaki ismeretek (tartószerkezetek, épületszerkezetek, épületgépészet, épületvillamosság) 6.

A Műszaki Ismeretek 6. célja, egyrészt, hogy rutinosan használt eszközzé fejlessze az...

Kísérleti műhely (kísérletezés, terevezés, megvalósítás) 1.

A Kísérleti műhely 1. célja, a hallgatók bevezetése a technológiák alkalmazhatóságába, a tervezés és...

Kísérleti műhely (kísérletezés, terevezés, megvalósítás) 2.

A Kísérleti műhely 2. célja, hogy a hallgatók a bútortervezés és gyártás folyamatait megértsék...

Kísérleti műhely (kísérletezés, terevezés, megvalósítás) 3.

A Kísérleti műhely 3. célja a konstrukciós készség fejlesztése, empirikus úton. A kísérleti műhely 3. ezt...

Kísérleti műhely (kísérletezés, terevezés, megvalósítás) 4.

A Kísérleti műhely 4. célja: a megszerzett formaképzési ismeretek kreatív, alkotói alkalmazása egy...

Kísérleti műhely (kísérletezés, terevezés, megvalósítás) 5.

A tantárgy célja, hogy a korábbi szemeszterek tapasztalataira építve tovább mélyítse a tervezés...

Kísérleti műhely (kísérletezés, terevezés, megvalósítás) 6.

A tantárgy célja, hogy a korábbi szemeszterek tapasztalataira építve tovább mélyítse a tervezés...

Nyári építési gyakorlat

A nyári építési gyakorlat célja, hogy a félévi egyéni, majd közösségi tervezés után a hallgatók...

Mutasd mind