MOME-s hallgató a Paris Photo Carte Blanche Students díj shortlistese

Fotográfia

Legát Anna Franciska, a MOME Fotográfia szakjának egykori BA és jelenlegi MA hallgatója Pokoli éden című sorozatával került be a neves nemzetközi fotóvásár díjának shortlistesei közé. 

A Paris Photo Carte Blanche Students díjának célja a kiemelkedő fiatal fotográfusok felfedezése és pályafutásuk segítése. A négy nyertest több mint száz európai fotó- és képzőművészeti iskola hallgatói közül választják ki, és munkáikkal részt vehetnek a világ legnagyobb nemzetközi fotóvásárán, a november 10. és 13. között a Grand Palais-ban megrendezett Paris Photon. A díjazott projekteket október közepétől november végéig a párizsi Gare de Nord vasútállomáson is kiállítják. 

Pokoli éden című fotósorozatában Legát Anna Franciska a ‘70-es, ‘80-as évek szocializmusának abszurditását mutatja be; dokumentarista stílusú képein a szülei emlékei alapján teremt fiktív helyzeteket, rámutatva a múlt szubjektivitására és a lehetséges narratívák sokféleségére.  

Franciska projektjét még júniusban a holland fotográfia biennálumi BredaPhoto nemzetközi tehetségprogramjába is beválogatták. Munkáját két fordulóban, kilenc európai művészeti akadémia több mint kétszáz pályázója közül választották ki. Az ő és a másik nyolc bejutott alkotó fotóit a BredaPhoto Fesztiválon, egy nagyszabású kiállítás keretében lehet majd megtekinteni szeptember 8-tól. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Publikálva: 2022-07-21 11:55:00

Hírek