Az Ösvényeinken: Veled című szemléletformáló kiállításról I Podcast

Elmélet

Június 15-éig látogatható az Ösvényeinken: Veled című kiállítás, mely a Millennium Háza, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és a Mozgásjavító EGYMI összefogásának és féléves közös munkájának eredményeként jött létre. A MOME jelenlegi és egykori hallgatóinak részvételével megvalósuló projektről German Kinga egyetemi docens mesélt a NEO Art Space podcastjában. 

Az integratív szemléletű projekt célja, hogy lebontsa a mozgáskorlátozott emberek világa köré képzelt falakat, és – az érintettek bevonásával – felhívja a figyelmet az elfogadás fontosságára. A különleges kiállítás és annak kísérőprogramjai három helyszínen valósulnak meg: a Mozgásjavító EGYMI és a Millennium Háza épületében, valamint a két intézményt a Ligetben összekötő „meseösvényen”.  

A közös tervezési folyamat során German Kinga, a MOME egyetemi docense a Kreatív ismeretek szemináriumába építette be a projektet, melynek keretében az építész, grafikus, textiltervező, fotográfus és a design- és művészetmenedzsment hallgatók transzdiciplinárisan dolgoztak. Külön csoportok formálódtak az installációk és a keretprogramok tervezésére, a kommunikációra, a vizuális identitás megalkotására, miközben mindenki részese lett a teljes folyamatnak. A Mozgásjavító EGYMI intézménybejárást, érzékenyítő előadást és látogatható tanórákat kínált, így lehetett harminc MOME-s hallgató rendszeres alakítója az intézmény Vizuális kultúra óráinak. A félév során a 7-8. osztályos diákok és az egyetemisták együtt alkották meg a kiállításra készülő alkotások jelentős részét. Az együttműködést a Millennium Háza részéről Földváry Piroska és Keresztes Szilvia koordinálta. 

A közös alkotási folyamatról, az alkalmazott módszertanokról, valamint a létrejött kiállításról German Kinga, a MOME egyetemi docense mesélt a NEO podcastjában. A teljes beszélgetés a cikkvégén vagy az alábbi linken hallgatható meg. 

Az elkészült installációk egy része a Mozgásjavító EGYMI munkásságára hívja fel a figyelmet: az ott élő és tanuló fiatalokra, mindennapi életükre, fantáziadús világaikra, akadályaikra, valamint az alkotás révén kapott lehetőségekre. A látogatók bevonása ugyancsak fontos szempont volt, hogy ne pusztán passzív megfigyelőként legyenek jelen, hanem teret kapjanak a reflexióra és a művek alakítására. 

A diákok és hallgatók közös foglalkozásain a fiatalokat a Millennium Háza és a Mozgásjavító EGYMI varázslényei inspirálták, így alkottak karton meselényeket, melyek fontos részét képezik a kiállított munkáknak. A látogatók többek között olyan művekkel találkozhatnak majd, mint az egy gyermekrajz alapján készült Textil Unikornis. Velkey Virág, a MOME textil szakos hallgatója egy különleges jelmezzel készült, melyet a mese ihletett. A Mindent látó királylányra keresztelt műalkotás megvilágítva, a lépcső alatti sötét térben elhelyezve kel életre.  

A projekttel szorosan együttműködik a Dress-coding csapata is, akik Huszár Fanni és Pázmány Lili (UNOBSTRUCTED, Akadálymentes fehérnemű) textiltervezők ruháit állították ki a Mozgásjavító EGYMI-ben. A Millennium Házában debütált a féléves folyamatról készített dokumentumfilm, melyet a hallgatók készítettek, valamint egy különleges kültéri lépcsőinstalláció, amely pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy az épített környezetünk mennyire nem befogadó. 

Az érdeklődők még június 15-éig tekinthetik meg a kiállítást, melyet a következő időszakban is számos művészetközvetítői program, workshop és előadás kísér. Június 10-én, 15 órától Fülöp Tünde textilművész, a MOME alumnája tart tematikus foglalkozást Énképek szövése címmel. A kapcsolódó eseményekről a projekt honlapján, lehet tájékozódni. 

A három intézmény – a Millennium Háza, a MOME és a Mozgásjavító EGYMI – közötti együttműködés a Millennium Háza kezdeményezésére indult el, és a Magyar Paralimpiai Bizottság támogatásával valósult meg. 

 

NEO Art Space · 02. German Kinga, egyetemi docens

Publikálva: 2022-06-10 10:14:00

Hírek