Stefan Lengyel Kiválósági Ösztöndíj 2021 | Eredményhirdetés

77 hallgatóból kerül ki a 16 győztes 

90%-os a részvételi arány a Stefan Lengyel Kiválósági Ösztöndíj második fordulójában. Az egyetem hallgatói és oktatói szavazatai alapján kiválasztott 77 döntősből 70-en nyújtották be továbbfejlesztési koncepciójukat, melyet intézetenként egy szakmai zsűri bírál el. Az eredményhirdetésre online, június 29-én 15 órakor kerül sor. Tarts velünk, nézzük meg együtt, hogy kik lesznek a MOME első kiválósági ösztöndíjasai!

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány 2020 őszén életre hívta a Stefan Lengyel Kiválósági Ösztöndíj programot, amelynek célja méltó és érdemi támogatást nyújtani a kiemelkedően teljesítő hallgatóknak. A kétkörös kiválasztás második fordulójában való részvételhez a hallgatók továbbfejlesztési koncepció benyújtásával jelentkezhettek, amelynek  a következő szempontokra kellett reflektálniuk: társadalmi és kulturális értékteremtés, szakmai innováció,  gazdasági hasznosság. 

A hallgatóknak a továbbfejlesztett alkotásukat bemutató koncepciójuk elkészítése során végig kellett gondolniuk egyebek között azt is, hogy hol látják a projektjüket 3-5 év múlva, milyen úton és mérföldkövek alapján juthatnak el a kívánt eredményig, milyen kooperációs lehetőségeket tudnak bevetni, valamint, hogy milyen források bevonására lenne lehetőség.

A négy intézetet képviselő húsztagú zsűri munkájában az intézeti delegáltak mellett külsős tagok (például Morvai Zoltán BE LIGHT! ügyvezetője és és Scheer Sándor, a Market vezérigazgatója) is részt vesznek. Stefan Lengyel valamennyi döntőbizottság munkáját támogatja sokéves szakmai tudásával és tapasztalatával (a vele készült életút interjú a  designisso-n olvasható). 

A zsűri öt fő szempont alapján választja ki a MOME első kiválóságait, akik a következő szemeszterben öt hónapon keresztül havi 150.000 forintos támogatásban részesülnek. Az elvárások között szerepel, hogy a pályázó projektje eredeti és újszerű legyen, megjelenjen benne  a társadalmi érzékenység, figyelembe veszik a bírálat során, hogy milyen aktualitással bír a koncepció, szinkronba került -e egymással a feladatállítás és a létrejött produkció, értékelik a vizuális megjelenítést és azt, hogy a projekt mennyiben alkamazza a kortárs technológiákat a koncepció közvetítésében.

 

Tovább az Online eredményhirdetés eseményre.

 

Publikálva: 2021-06-18 11:57:00