MOME-vonatkozású díjak a 9. Friss Hús rövidfilmfesztiválon

Animáció

Kiosztották a 9. Friss Hús díjait, melyek között több MOME vonatkozású alkotást is díjaztak. Péterfy Bori énekes-színész, Reisz Gábor filmrendező, valamint Olmo Omerzu szlovén-cseh filmrendező voltak a tagjai a magyar versenyprogramot értékelő zsűrinek, mely ezúttal az apokaliptikus hangvételű filmeket részesítette előnyben. Ilyen például  a legjobb magyar animációs film díját elnyerő Reduction is, amely  Szakály Réka Anna MOME Anim 2020-as diplomafilmje. A zsűri indoklásában kiemelte a szorongató világvége hangulatot, a szavak nélküli, különleges egyedi képi világot. 

A Reduction egy posztapokaliptikus világban játszódik, “melyben két lány és egy különös lény viszonyán keresztül látjuk a kapcsolatok sokféleségét, egymásra való hatását. A két lány a közös céljuk beteljesítésén dolgozik: átjutni az élhetőbbnek tartott túlpartra. Ám egyikük önmagában bizonytalan, így könnyen elcsábul, amikor megkörnyékezi egy titokzatos lény. Mikor a lány ráeszmél, hogy a lény számára pótolható, már egyedül maradt, és a túlpartra jutás is kétséges.”

A nemrég indult magyar filmforgalmazási startup, a Film Moon is osztott különdíjakat, többek közt Ducki Tomek Plantarium című animációjának. A díj azzal segíti a film fesztivál körútját, hogy az alkotók teljes körűen használhatják az oldal hamarosan induló szolgáltatását.

A Friss Hús pitchfórumának zsűrije Lengyel Balázs és Szimler Bálint filmrendezők, Libor Anita filmes újságíró, valamint Liszka Tamás, a Budapest Film vezetője és az Anilogue alapítója voltak. A zsűri különdíjban részesítette Tőkés Anna The Last Drop című filmtervét, melyet MOME Anim mesterszakos diplomamunkájaként készít. "Minden jó animáció mélyről jön és mélyre megy: mi most félúton megtekinthettük, hogy alakul ki vonal, szín, hang és képsor egy gyerekkori érzetből, és hogy miként jut át ez az érzés a filmen keresztül a lelkünkbe." – áll a zsűri indoklásában.

A 9. Friss Hús további díjazottjai a fesztivál oldalán olvashatók. Június 11-től a díjnyertes filmeket tartalmazó Best of Friss Hús 2021 blokkokat a Cinego oldalán lehet majd megnézni 14 napon keresztül.”

Források:

Dotandline.blog.hu | Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál 

 

Publikálva: 2021-06-04 13:23:00

Hírek