Előrelátó: Mozaikok a jövőből | A MOME és a Klasszik Rádió sorozata 7. rész

A Klasszik Reggeli ELŐRELÁTÓ című műsorának vendége ezúttal Húnfalvi András, a MOME Innovációs Központ kutatója, aki a jövő közlekedéséről mesélt a hallgatóknak. 

A pandémia hosszú idő óta az emberiség első közös globális élménye, mediatizáltságát tekintve pedig talán az első. Nem csak nézzük mások életét, hanem mindannyian együtt élünk e helyzetben. A járvány kitörése óta kérdés, hogy milyen lesz a világ, a veszélyhelyzet elhárultával, a jelek szerint az “új normális” már nem az lesz, ami volt. 

A 2020 decemberében elindított Előrelátó: Mozaikok a jövőből című sorozat a Klasszik Reggeliben, a Klasszik rádió 92.1 reggeli kulturális műsorában hallgatható. Az adás szakértői a MOME kutatói, akik a design eszközeinek segítségével a jövő kihívásaira keresik a választ.

 

A beszélgetések szerdán reggelente 8 és 9 óra között hallhatók a MOME munkatársai, doktoranduszai és diákjai közreműködésével. A témák változatosak, érintik például a jövőkutatást magát, a közlekedést, az étkezést is. A legfrissebb adásban Húnfalvi András arról mesél, milyennek látja a jövő közlekedését.

A friss műsor az alábbi linken hallgatható

 

A sorozat korábbi részei

2021.03.03. 
Mi lesz a textil jövője? Hangot ad? Méri a lázunkat?
Kárpáti Judit Eszter, a MOME Innovációs Központ kutatója, textilművész 

2021.01.27. 
Mit hoz a művészeti alkotások tekintetében a mesterséges intelligencia? 
Nagy Ágoston, a MOME Innovációs Központ Kreatív Technológiai Hub kutatásvezetője

2021.01.20. 
A közösségi hálózatok jövője
Bakk Ágnes, a MOME Innovációs Központ kutatója, MOME doktoranda

2021.01.13.
Az emberi test jövője, transzhumanizmus
Schneider Ákos, MOME doktorjelölt, Elméleti Intézet

2020.12.09.
Az étkezés jövője 
Szabó Éva, a MOME Grafika MA hallgatója

2020.12.02.
A jövőkutatás múltja, jelenje és jövője
Bakk Ágnes, a MOME Innovációs Központ kutatója, MOME doktoranda

Publikálva: 2021-03-16 14:17:00