Önkéntes karantén: a távolság nem csak repülhető, bizonyos élményeket, tudásanyagot online is meg lehet szerezni

Média design

Sorozatunkban hetente kérjük fel arra egy-egy munkatársunkat, hogy meséljen nekünk a karantén napjairól, ossza meg velünk tapasztalatait, élményeit, legyenek azok offline vagy online formában. Mostani cikkünkben Erdei Krisztina kolléganőnk mesél az önkéntes karantén-érzéséről ajánlva nekünk izgalmas digitális tartalmakat.

Korábban az önkéntesség kifejezése számomra valamilyen elköteleződéshez kapcsolódott, melyet szabadidőmben,  egy-egy fontos ügy támogatásáért végeztem, sosem otthon. Az önkéntes karantén ehhez képest látszólag passzív helyzetbe hozott mindannyiunkat, hiszen lényegében otthon ülünk. Most ez jelenti a felelősségteljes viselkedést. Hamar láthatóvá vált azonban, hogy az otthonlét, ebben a helyzetben, nem ugyanolyan mint régen, és hogy a digitális platformok új szintre emelhetik közösségi életünket, elköteleződésünket. 

Oké, nem kellene elszállni, mondhatják néhányan, azért ez mégsem olyan, mintha egy térben ötletelnénk, beszélgetnénk. Nem ugyanaz, ez tény, de miközben korábbi életünk morzsáit szedegetjük a konyhánk padlójáról, kisült a friss házikenyér, és most nem arra a sok-sok instán megosztott, csodás ételfotóra gondolok, hanem hogy végre kipróbáltuk: a távolság nem csak repülhető, bizonyos élményeket, tudásanyagot online is meg lehet szerezni.

Az önkéntes tartalommegosztásoknak pedig mi, az egyetem hallgatói és dolgozói egyaránt örülhetünk, hiszen számtalan szuper archívum és digitális könyvtár nyílt meg az elmúlt hetekben, a viszonylag gyorsan online felületre váltó kiállításokról nem is beszélve. Az önfeledt böngészéssel töltött első pár hét után érdemes forszírozni, hogy ki rendelkezhet igazán nagy mennyiségű kulturális adattal, és hogy hogyan használhatja fel. Kezd érzékelhetővé válni, mekkora értéket képviselnek a digitalizált kincsek. 

Érdemes elgondolkodni továbbá, hogy hogyan néz ki egy múzeum online felülete ma és milyennek kell lennie a jövőben. A Google Arts & Culture viszonylag monopolhelyzetben lévő értékmentő programja a kortárs igényeknek és technológiának megfelelően tárja elénk például Bagan kulturális örökségét. Nem csak az épületeket és a jelentőségüket mutatja be a virtális tárlatvezetés, hanem a technológiát és a profi alkotókat is, akik a látványt felépítik számunkra. A backstage ugyanúgy része a shownak, mint az ősi épületek története. 

A galériák, könyvtárak és múzeumok fontos intézmények, melyeknek törekedniük kell közkincseink megnyitására, nyilvános online térbe szervezésére, hogy lehetőség szerint minél többen hozzáférjenek tudástárukhoz. Ezt nem önkéntes alapon, hanem azzal az elköteleződéssel kellene tenniük, hogy a raktárukban örzött  kincsek új tudás forrásaként szolgálhassanak a jövő generációi számára. Talán ez az időszak segít felismerni, hogy a tárolókba zárt (mű)tárgyak kevés haszonnal kecsegtetnek. Nekünk pedig, akik számára a kulturális emlékek már régóta inspirációul szolgálnak, izgalmas feladat lehet, beszállni a feldolgozás folyamatába, innovatív megoldásokat találni a porlepte archívumok újjáélesztése során. A média design szak a napokban készít elő egy közös programot az OSA Archívummal, elsősorban a Film, fotó és audió gyüjtemény felhasználásával, mely során a következő félévben Rodolf Hervé videóit és más, múlt században készült vizuális anyagot szeretnénk a hallgatókkal 2020 hullámaira hangolni.  

Hétvégére ajánlom egyik kedvenc képzőművészem, Basim Magdy sokszor archív szpotokat felhasználó filmes munkáit, melyek most regisztráció nélkül megtekinthetőek. Ha valaki vitázni szeretne a művészet szerepéről a posztvírus korszakban, az e-flux conversations oldalán megteheti. Művészet és múlt kutatásának kapcsolatából született az egyik izgalmas Slavs and Tatars kiadvány, címe: A Love Me, Love Me Not: Changed Names. A könyv összetett kulturális hátterű településeket, pontosabban azok neveit vizsgálja, melyeket a történelem viharában változtattak meg, követve az épp aktuális politikai, vallási erőviszonyokat. Már inkább nyomoz mint kutat a Forensic Architecture csoport, akik kényes ügyeket rekonstruálnak a térelemzés módszereivel, a művészet határterületén, a legfrissebb technológia felhasználásával.

Ha péntek, akkor pedig party. Az OFF-Biennále Budapest és a PAD Alapítvány szervez online charity bulit, mely egy hazai szegregátumban élő családok támogatására gyűjt pénzt. Végül szeretném ajánlani a Budapest Calling interjú-sorozatomat, mely itt, itt és itt segít megérteni, hogy ami szétválaszt, az valamilyen más formában össze is köt.

 

A sorozat többi része

Bakk Ági
Wunderlich Péter
Grőber Tibor

Publikálva: 2020-04-27 19:14:00

Hírek